A tanév első projektje
Az informatika ágazat 10. évfolyamos tanulói kezdték el a projektfeladatok megvalósítását. Minden új ágazat vagy szakmai képzés esetén 4 projektoktatási napot vagy feladatot terveztünk be a tanév folyamán. Az informatika ágazat esetében elsőként a LEGO® MINDSTORMS® EV3 robot programozással foglalkoztunk. Nagy segítséget jelentett az, hogy a robot már korábban megépítésre került, s így csak az életre keltésére kellett koncentrálnunk. Az elkészült programok tesztelése különös motivációt adott a tanulóknak, hiszen mindenki alig várta, hogy az általa elkészült programot letesztelhesse. Nagy örömet okozott az is, ha a program nem igazán sikerült az eltervezetteknek megfelelően, hiszen a robot a mókás feladatokat is végrehajtotta. A legnagyobb előny a tanulók közös feladatmegoldása és a lelkesedése mellett az volt, hogy a programozás órán tanultakat meg tudtuk feleltetni a konkrét robotprogramozási lépéseknek.
Zárásként a projektnap értékelése is megtörtént, ahol mindenki lelkesen értékelte a saját és a csoportja munkáját, ahol a programozás látványos és érdekes lehetőségét ismerték meg diákjaink.
Földi Zoltán szakoktató