2021. július hónap bejegyzései

SOKSZÍNŰ KÖZÖSSÉGI TÉR

Az iskolai udvar északi részében lévő közösségi terünkön olyan aszfalt-pálya került kialakításra, ahol számos sportággal ismerkedhetnek meg és hódolhatnak ezeknek diákjaink.

Az eredetileg betervezett kézi és kosárlabda, illetve kispályás foci is nagy népszerűségre számíthat tanulóink között.

Jónás Tibor testnevelőnk terveit és kérését támogatta fenntartónk, a Gyulai Szakképzési Centrum vezetősége és a kivitelezővel egyeztetve így több más sportág is helyet kapott a területen, mint a streetball, B33, lábtenisz, lábtoll labda, tollaslabda és speedminton.

Ezen újdonságokkal nem csupán diákjaink ismerkedhetnek meg majd, hanem a városi sportegyesülettel együttműködésben a város fiataljai, lakosai, baráti társaságok is. Hiszen városi viszonylatban is most először nyílik lehetőség kültéri kosárlabdázásra, lábteniszezni, lábtoll és tollaslabdázni eredeti pályán, és a speedmintont megismerni.

Jelenleg folyik a labdafogó rendszer kiépítése, amely elkészülése után floorballozásra is helyet kapunk.

A különböző színnel felfestett játékterek mellett lehet majd még a pályán olyan sportágakat gyakorolni, mint a görkorcsolya, gördeszka, hoverboard, BMX. Ezen kívül alkalmunk lesz a különböző KRESZ kerékpáros szabályok játékos formájú oktatására is.

Sőt! Az informatikusok is igénybe vehetik saját szakterületükön a teret modell és robotikai versenyek során.

Köszönjük a Centrum vezetésnek, a kivitelezőknek, hogy rég vágyott terveink megvalósulhatnak!

Tóth Erika, igazgató

GYAKORLATI HELYEK – NYÁRON IS NAGY-ÜZEMBEN

GYAKORLATI HELYEK – NYÁRON IS NAGY-ÜZEMBEN

Az iskolánkban oktatott képzések legtöbbjében az év közben elsajátított ismereteket a nyár folyamán 140 órás gyakorlaton kamatoztathatják diákok.

Megtapasztalhatják, milyen napi 7-8 órát (életkoruk függvényében) dolgozni a választott szakmájukban. Ez teljesen más, mint a megszokott élet a tanév során. A gyakorlati helyek szakembereitől olyan fogásokat, munkamódszereket „leshetnek el”, amit az iskolában esetleg nem is láttak. És viszont: bemutathatják azokat a legújabb, legfrissebb ismereteket, melyeket oktatóiktól sajátítottak el, melyek akár a vizsgákon, akár majd a való életben újdonságokat jelentenek.

Intézményünk oktatói a nyár folyamán felkeresik a külsős gyakorlati helyeket. Részben azért, hogy személyesen is találkozzanak a cégek, vállalkozások képviselőivel, illetve azért is, hogy konzultálhassanak a diákok képességeiről, teljesítményéről, a tanulói és iskolai munka fejlesztési lehetőségeiről.

Ez úton mondunk köszönetet minden gyakorlati helynek, cégnek, vállalkozásnak, együttműködő duális partnerünknek. A gyakorlat teljesítése után jó pihenést, sok szép emlékben gazdag nyári szünetet kívánunk minden tanulónknak és családjaiknak.

Tóth Erika, igazgató

MESTERSÉGEK TÁBORA – GÓLYATÁBOR 2021.

MESTERSÉGEK TÁBORA – GÓLYATÁBOR 2021.

Szeretnél kipróbálni egy héten alatt sok szakmát? Milyen lehet dolgozni egy bölcsődében, fodrász vagy kozmetikus szalonban, egy programozó cégnél robotot építeni, turistáknak sok programot vagy rendezvényt szervezni, különös étlapot összeállítani és finomabbnál finomabb ételeket elkészíteni? Vagy egy házat építeni: falazni, festeni, mázolni, vasalásokat készíteni, hegeszteni? Szabni, varrni, ruhát tervezni? Kereskedni: nem csak üzletben, hanem interneten keresztül árukat értékesíteni?

Mindezt megismerheted a középiskolában augusztus 23-tól 27-ig! Minden délelőtt (8-13 óráig) különböző programokon vehetsz részt, nem csupán a szakmákkal ismerkedhetsz, hanem különböző érdekes sportágakat is, lesz úszás é autóbuszos kirándulás is!

S mindez ingyenesen, amennyiben hozzánk jelentkeztél 8. osztály után, tehát gólyatáborosként jössz el hozzánk erre a hétre. A gólya-jógán, illetve minden más foglalkozáson ingyenesen vehetsz részt, nem csak Te, hanem testvéred / testvéreid is.

Ha nem nálunk kezded a kilencedik osztályt, de szívesen betekintesz mindennapjainkba, szakmáinkba, akkor is szertettel várunk jelképes 5000,-Ft / hét befizetésével, amely összeg a kirándulás útiköltségéhez és a kézműves-foglalkozások anyagköltségéhez, strandbelépőhöz jelent hozzájárulást.

Mivel tudjuk, hogy minden reggeli, tízórai és ebéd akkor a legfinomabb, ha anya otthon készíti, ezért kérünk, élelmet (igényeid szerint hozz magaddal)!

Jelentkezési lapot az iskolai honlapon találsz: www.dvki.edu.hu címen vagy Facebook oldalunkon a Dévaványai Középiskola néven, illetve kérhetsz a devavanya.gyszc@gmail.com címen. Jelentkezési határidő: 2021. augusztus 18.

Jelentkezési lap letöltése.

A technikus képzés a mérnökképzés előszobája a Dévaványai Középiskolában is

A technikus képzés a mérnökképzés előszobája a Dévaványai Középiskolában is

A középiskolánk a Dévaványai Középiskola egyre szorosabb együttműködést épít ki a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatika Karának Informatikai Intézetével.

Már két szakmai egyeztetésen vagyunk túl, ahol gyakorlati módszereket kerestünk arra, hogy a tehetséges tanulóinkat minél könnyebben át tudjuk vezetni a mérnökképzésbe, azaz betekintsenek az egyetemi képzésbe és felkészüljenek arra.

Ősszel így a gyakorlatban is belépnek a középiskolai képzésünkbe az egyetemi oktatók, első körben online formában tartanak szakköri foglalkozásokat informatika ágazatos tanulóinknak, illetve az érdeklődő diákok részére.

Fontos megjegyezni, hogy informatika szakos oktatóink számára is tartanak szakmai felkészítéseket, segítve ezzel például a projekt alapú oktatás hatékony megvalósítását.

Kiemelném, hogy a térségünkben csak a Dévaványai Középiskola csatlakozott az egyetemi együttműködéshez, mellyel biztosítani tudjuk a színvonalas technikusképzés mellett az egyetemi tanulmányokra való felkészítést is.

Földi Zoltán
igazgatóhelyettes

Konty tanulás a nyári gyakorlaton

Konty tanulás a nyári gyakorlaton

Tarkó konty készítést tanultunk a nyári gyakorlaton. Szeretnénk megmutatni, hogy milyen alkotások születtek. Ez volt az első alkalom, hogy kontyokat készítettünk, nagyon élveztük. Szerintünk van még mit tanulnunk, de első próbálkozáshoz képest jól sikerültek a  munkák.

11.A fodrász csapata