Lassan búcsúzunk ismét… Pedig még nem is oly rég, riadt szemekkel, megilletődve költöztetek be a kollégiumba, tartva mindentől és mindenkitől. Kamaszként kiszakadni a szülői ház kötelékéből ijesztőnek tűnik, de egy jó közösség képes elfeledtetni ezt a riadalmat.

Hipp-hopp…  eltelt ez a pár év, s fiatal felnőttként lassan búcsút mondtok kollégista társaitoknak, s továbbléptek önálló életetek útjára. Mi réveteg tekintettel figyelünk benneteket, s latolgatjuk, hogy mi, hogyan fogjuk megélni az önállósodás kezdeti lépéseit. Kiléptek a közösségünkből s mindenkiből elvisztek valamit, amiért cserébe hagytok itt magatokról sok-sok emléket. Még közösen éljük az utolsó pillanatokat, de azok oly hamar elillannak… várunk kicsit s lassan búcsúzkodni kezdünk!

DE ADDIG…!

Itt vagytok velünk! A tanév végéig pedig még sok lehetőség adódik, hogy újra átéljük a vidám percek örömteli hangulatát, a vitákat, a közös nevetéseket. Nem eresztünk benneteket könnyedén és könnyes szemekkel szomorkodva, csak nevetve, vidáman, úgy, ahogyan megismertünk titeket.

Hát addig is nevessünk együtt Csilla és Janika!

Kollégium