A jövőnk útját mi választjuk! –  Surányi Alexandra 12. C osztályos fodrász

A jövőnk útját mi választjuk! 
Segítünk az útkeresésben!
Bemutatjuk szakmáinkat!

  Surányi Alexandra 12. C osztályos fodrász

Nyolcadikos koromban, még nem tudtam eldönteni, hogy mi szeretnék lenni, de végül úgy gondoltam, hogy fodrász leszek, és ezért a szépészet szakmacsoportot választottam. Mivel Kisújszállási vagyok, először Debrecenbe jelentkeztem, mert azt gondoltam, hogy jó a közlekedés abba az irányba, de nem kaptam kollégiumot. Így nyáron megtaláltuk a dévaványai középiskolát. Átjöttünk anyukámmal, beszélgettünk az igazgató nővel, megnéztük a kollégiumot, ami nagyon megtetszett és beiratkoztam. Már 3 éve tanulom a szakmát, így az évek alatt elsajátítottam az alapokat. Belekóstolunk a kozmetika és a körömápolás egyes részeibe.  Februárban férfi- borbély szakmai vizsgánk lesz, majd májusban érettségizünk. Bent vagyunk a tanműhelyben, sokat gyakorolunk, versenyekre járunk, családias a hangulat, és az oktatók is kedvesek.  Jó a kapcsolatunk, ezért is érzem azt, hogy szerencsés volt az iskola- és szakmaválasztásom.