Euroskills 2018

2018.szeptember 26-án 45 tanulóval és 5 pedagógussal látogattunk el az Euroskills nemzetközi rendezvényre, azaz a fiatal szakemberek Európa-bajnokságára. Minden szakmai helyszínt meglátogattunk, kiemelve azokat a szakmákat, amelyek képzése nálunk is folyik. Így első helyen szerepeltek a fodrász, pincér, webfejlesztő, informatikai rendszerüzemeltető, hegesztő és az ápolás és gondozás szakmák. Minden szakmánál a szakmai munka mellet azt is figyeltük, hogy melyik európai országból érkeztek a versenyzők. Nagyon tetszett az is, hogy egy-egy szakmát ki-ki az érdeklődésének megfelelően ki is próbálhatott. Így például a lányoknak lehetősége volt kipróbálni a hegesztést hegesztő szimulátoron, a virágkötés rejtelmeibe is belekóstoltunk, csodáltuk a robotika lehetőségeit és ötletes fodrász alkotásokat láthattunk.
Örülünk, hogy a Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából eljuthattunk erre a kétévenkénti nemzetközi szakmai versenyre, amelynek most Magyarország adott otthont. Nagyon sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk és láthattuk azokat a kiváló fiatal versenyzőket, akik lendületet adtak a Szakma Sztár országos szakmai versenyre való felkészülésre.

Végül szeretném megköszönni a szervezők előkészítő munkáját, amely lehetővé tette iskolán képviseletét a három napos nemzetközi verseny első napján.