Ki mit tud…?

Mint minden évben, úgy ebben az évben is 2016. december 8-án megrendezésre került középiskolánkban a Ki mit tud…? Ezen a napon, amikor iskolánk nyílt napot tartott a nyolcadikos diákoknak, a délelőtti pörgés folytatódott délután a ki mit tud rendezésével. Örömünkre szolgált, hogy más iskolákból is voltak tehetségek diákok, akiket meleg szeretettel fogadtunk.

Miután iskolánk igazgató asszonya Tóth Erika megnyitotta a rendezvényünket, virággal köszöntöttük zsűritagjainkat, Pihurik Katalint (zsűrielnök), Pesztránszkiné Nácsa Máriát, Balogh Arankát.

Jó hangulatban mutatták be a fellépők produkcióikat. A 12.R osztályosok mesés, hangulatos tánca, színes előadásmódja, a versszavalók hitelessége, a két énekes kedves dala és egy bűvész fiúnk varázslatai egyaránt elkápráztatta a zsűrit. A rendezvényünk utolsó perceit a diákönkormányzat nevében Bakó Doroti Anita meglepő egyéni mazsorett tánca színesítette. Minden résztvevő jutalom tárgyban részesült, mert mindenki maximálisan teljesített.

Köszönetet mondunk a szülői munkaközösségnek, tanároknak, hogy süteményeikkel, teával kedveskedtek a rendezvény résztvevőinek. Egy nagyon kellemes, hangulatos délutánt töltöttünk együtt így karácsony előtt a szeretet jegyében.

Diákönkormányzat