2016. szeptember hónap bejegyzései

A 2016-2017 tanév elkezdődött a középiskolában

Iskolánk diákjai, különösen a diákönkormányzat lelkes tagjai nagy érdeklődést tanúsítottak a kilencedikesek érkezése iránt. „Hány fiú és mennyi lány fog tanulni szeptember elsejétől az iskolánkban? „

Már a tanévnyitó előtt sok-sok jó ötlettel álltunk készen az új tanítványok ünnepélyes fogadására. Néhány óra leforgása alatt már el is készült iskolánk aulájában a tanévnyitó ünnepség dekorációja. Némi kis szervezéssel, rajzolással, valamint nyomtatással, már készen is volt a kilencedikeseknek szánt ajándék. Ez egy olyan könyvjelző, amely a tanulást szimbolizálja. Új diákjaink osztályfőnökei szeretet-virágcsokra a kollégiumi nevelők segítségével nagyon szépre sikeredett.

2016. szeptember 1. 09:00 óra… Elkezdődött az ünnepélyes tanévnyitó.

A szokásos igazgatói megnyitó után következett a DÖK köszöntő műsora. Malomsoki Naomi, a DÖK megbízott elnöke vezényelte le a „meglepi műsort”. Köszöntője után következtek mazsorettes lányaink, akik magabiztos mozdulatokkal kápráztatták el a nézőket. Ezt követően tréfás versek következtek, melyeket régi-, valamint új diákjaink adtak elő. Mészáros Ramóna 12/R osztályos tanuló mókás verse mosolyt hozott a kicsik megszeppent arcára. De, hogy mi minden van ilyenkor, a tanév első napján egy kilencedikes fejében, erről Balogh Viktória, új diákunk beszélt „kétségbeesetten”. Kiss Róbert -szintén kezdő diákunk, sopánkodva mondta el versét, hogy sajnos vége a nyárnak, hűvös szelek járnak… Kromperger Zoltán verse pedig arról szólt, hogy visszajött újra hozzánk, mert neki itt nagyon jó. Ez után felcsendült a Desperado együttes egyik nyárbúcsúztató dala, minek hallattán táncra perdültünk.

Az évnyitó az ajándékozás örömével zárult. A kilencedikesek megkapták a tanulást irányító könyvjelzőket, osztályfőnökeik pedig az általunk csokorba szedett szeretetünket virágcsokor formájában.

Ez az év is jól kezdődött…

                                                                                               Pappné Nagy Katalin
DÖK segítő pedagógus

DSCN7135 DSCN7151 DSCN7153 DSCN7156 DSCN7163 első oldalra_DSCN7106 IMG_7146 IMG_7171 IMG_7175