A KOMMUNISTA DIKTATÚRA ÁLDOZATAINAK EMLÉKÉRE

A kommunizmus olyan társadalmi forma, amelyben minden tulajdont a közösség vagy az állam birtokol és valamennyi polgár egyenlően részesül a javakból többé kevésbé igényeik szerint.

(Karl Marx) és (Friedrich Engels) kommunista kiáltványa óta a kommunizmus kifejezés egyet jelent az osztálynélküliséggel, az osztály nélküli társadalommal, és az erre született ideológiákkal és mozgalmakkal.

Szimbólumai a vörös zászló, felemelt ököl, Internacionálé dal, az ötágú vörös csillag, egymást keresztező sarló és kalapács, az utolsó kettő Magyarországon tiltott jelképnek minősül.

1949-1989.

Egy időszak, mely mindenkiben más-más emléket idéz elő. Van, kinek gyerekkora legszebb éveit jelentette: úttörő, törzsvezető, rajparancsnok lehetett, kisdobosnak állhatott; és van, akinek fájdalmat, szomorúságot hozott életébe ez az időszak.

Mindannyiunkban egy és ugyanazon érzést kelt, ha felcsendül Sztálin, Berija, Mao Ce-tung, Gerő Ernő, Rákosi Mátyás és Kádár János neve.

Elénk tárulnak az emlékek a besúgó hálózatról, a diktatórikus vallatásokról, az 56-os forradalomról, a gulagokról, melyek során rengeteg honfitársunk vesztette életét.

Február 25-én emlékezünk meg mindazon elesettekről, akik a kommunista diktatúra áldozatai lettek hazánkban és azon túl.

Bakó Doroti Anita