Parasportnap a Középiskolánkban

      A jeles nap előtt egy hónappal örömmel regisztráltuk magunkat a Magyar Paralimpia Bizottság  honlapján, ismertetve az ünnepi programjainkat. Iskolánk tanulóival közösen terveztük meg ez első Parasportnapot.  Egy új dologhoz készülődtünk, teljesen új formában és módon.

           Az előzetes feladatokat időben kiírtuk diákjainknak. Internet segítségével készültek fel a paralimpikonok életéből, olvastak a Magyar Paralimpia Bizottság megalakulásáról és a Parasport történetéről. Ebből az anyagból egy három tagú diákbizottság Paralimpia TOTO-t állított össze.

A jól rajzolók számára felhívással éltünk: készítsenek rajzokat a fogyatékosok életéről, sportjáról. Mintegy 18 rajzból álló kiállítást tudtunk e jeles napon bemutatni és lefotózni, melyet a 10.A osztály vállalt fel, sikerrel. A díszlet elkészítését mi testnevelők vállaltuk magunkra (reklámanyagok, képek, táblázatok, fotók, eredmények stb.) Hat fős sportolóból álló irodalmi színpad dolgozta fel a hírességek legfontosabb állomásait, versenyeit és élményeit. A parasport iránti tiszteletünket, érzelmeinket a DENIZ: Halhatatlanok című zenéjének betétdala csak fokozta. Átéltük a parasportolók nehézségeit, örömeit és küzdelmeit. Ezen a napon lehetőségünk volt kipróbáltatni diákjainkkal néhány paralimpiai sportágat, mint pl. asztaliteniszt, focit, csörgőlabda játékot és az általunk kitalált kerekesszékes szlalomozást, kerekesszékes Floorballt .Ezekről a feladatokról képeket, videókat, sőt még egy kisfilmet is készítettünk.

Az ünnepi rész után egy tanteremben megtekinthettük a Lehetetlen határán című kisfilmet. Mindenki számára nagyon érdekes volt, könnyes szemmel véleményeztük a látottakat.

       Hisszük, hogy ez a rendezvény elérte a célját. Talán most már mélyebb átéléssel valljuk, hogy „FOGYATÉKOSNAK LENNI NEM AZT JELENTI, VESZTESNEK LENNI!”, és mi, sportot kedvelők és szeretők követjük Balczó András szavait:

„A SPORT ESZKÖZ LEGYEN ARRA, HOGY SOKMINDENT MEGTUDJATOK ARRÓL A VILÁGRÓL ,AMI A LÁTHATÓ VILÁGNAK A HÁTA MÖGÖTT VAN .”

Dévaványa,2018.február 22.

Pappné Nagy Katalin, Jónás Tibor testnevelők